Mofettanézés Mátraderecskén
A program bizonytalan időpontra elhalasztva.
Nézd meg Te is Mátraderecskén a Mofettát! :)
Itt a széndioxid és az emberi szervezet kapcsolatára épülő gyógykezelést végeznek, amit megnézni és egyszeri alkalommal kipróbálni is érdekes, izgalmas. (Egyszeri alkalommal sem a gyógyhatása nem számottevő, sem veszélyei nincsenek, különben nem engednének oda csak úgy – nyilván.)
Reményeim szerint sétálnánk egyet a környéken, talán megnéznénk, hogy bugyborékol a patakban a széndioxid, és megtudhatjuk azt is, hogy miért éppen ott.
15 főtől számítunk csoportnak (tehát 15 alatti létszámmal attól függően megyünk, vagy nem, hogy a mofettában csoportként fogadnak-e – ezt legkésőbb 13-án szerdán megtudom és 14-én tudatom mindenkivel).
Így tehát a jelentkezési határidő 2010. október 13. éjfél.
Technikai részletek:
- azt gondolom, hogy gyerekek számára is érdekes lehet még akkor is, ha nem próbálják ki a gáz hatását;
- telekocsit szerveznénk, és az ország több részéről van eddig is jelentkező, tehát bátran, csak tessék, csak tessék. :) Kérlek, jelezd, hogy autóval jössz-e, honnan, hogy hány utast vennél fel, vagy éppen azt, hogy hol csatlakoznál, hogy felvegyen valaki!
- M+1 vagy M+n jellegre gondolnék;
- a látogatás nem ingyenes: 800 Ft a helyszínen és nem a szomszédba megyünk, számold hozzá magadban az útiköltséget is!
Üdv és szép napot MMindenkinek:
Gyimi

