2 nap Görög Ibolya protokollszakértővel

Időpont: 
2012. Már. 3., 10:00
Helyszín: 
Balatonföldvár, Hotel Három Hattyú
Szervező: 
Ulbert István (Typhoon) és Barna Erika (Maxipocak)
Telefonszám: 
36 70 272-272-2
Jelleg: 
M+n

 

2012. március 3-án és 4-én (szombaton és vasárnap) a balatonföldvári Hotel Három Hattyúban vendégünk lesz Görög Ibolya protokollszakértő, aki fergeteges hangulatú előadások keretében avat majd be bennünket a protokoll és az illemszabályok rejtelmeibe.

Görög Ibolya, aki 1987 és 1999 között a Miniszterelnöki Hivatal Protokoll főosztályvezetője volt, a 2004-es és a 2011-es Mensa Táborok vendége is volt, az ott tapasztalt nagy érdeklődésre és a 2011-es tábor utáni szavazás eredményére tekintettel arra gondoltunk, sokatokat érdekelné egy hosszabb lélegzetvételű előadás is. Sok érdekes témáról lesz szó ez alatt a két nap alatt. Biztosak vagyunk benne, hogy amellett, hogy sokat tanulhatunk, remekül fogunk szórakozni is. Erre garancia Ibolya magával ragadó előadói stílusa. 

Az előadások közötti szünetekben, meg este, meg éjszaka, meg bármikor, amikor akarjátok (J), lesz lehetőség társasozásra, beszélgetésre, maffiázásra és a hotel wellness-részlegének használatára is. 

A rendezvény Balatonföldváron, a táboroknál már jól bevált Hotel Három Hattyúban kerül megrendezésre, 2012. március 3-án és 4-én.

Jelentkezni itt, az oorgoo oldalon tudtok!

Részvételi díj:
A résztvevőknek regisztrációs díjat kell fizetniük: ez Mensa tagok részére 1000 Ft, nem tagok részére pedig 4000 Ft fejenként.
A szállás egy éjszakára 4000 Ft/ fő, idegenforgalmi adó 330 Ft/fő. Étkezést a regisztrációs lapon tudtok választani. 

A részvételi díjat a Mensa HungarIQa Egyesület alábbi bankszámlájára kérjük befizetni, átutalni.10918001-00000051-98370032 

Jelentkezési határidő: 2012.02.20
A részvételi díj befizetésének határideje 2012.02.25.

Jelentkezéséről és befizetéséről mindenkit e-mailen keresztül értesítünk. 

Ha bármi kérdésetek, kérésetek volna, keressétek bizalommal a szervezőket a fenti elérhetőségeken.

Szeretettel várunk Benneteket!

Üdvözlettel: 

A Szervezők

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 szavazat)