Figyelem a hangyát

Figyelem a hangyát. Már vagy fél órája ezt teszem, de eredmény nélkül. Nem mindig ugyanazt a hangyát. Ugyanis rengeteg van belőlük. Szorgos rajokban végeznek valami egészen összehangolt munkát, és én az elmúlt harminc percemet annak szenteltem, hogy kiderítsem, mi a búbánatot csinálnak. Miért érdekel ez engem ennyire? - vetődik fel a kérdés. Nos, tulajdonképpen cseppet sem érdekel. Ha valaki egy kocsmában egyszer leülne mellém, és megkérdezné, kíváncsi vagyok-e, mit csinálnak a hangyák augusztus elején, én minden bizonnyal azt felelném, hogy igen, majd valahogy észrevétlenül rávenném a pincért, hogy hívjon telefonhoz, és angolosan távoznék. Most mégis ennyi időt és türelmet rászántam a kutatásra, mert egyszerűen bosszantott, hogy egy ilyen kis mitugrász állatnak titkai lehetnek előttem.
Hosszú sorokban vonulnak a fűben, mindegyik egy kis rizsszemhez hasonlatos tárgyat szorongat. Azt már sikerült kiderítenem, hogy honnan és hova viszik a kis fehér batyukat. Talán hihetetlenül hangzik, de egy földben lévő apró lyukból bukkannak elő, fejük fölött a parányi csomaggal, és egy körülbelül tíz méterrel arrébb elhelyezkedő, a földben lévő apró lyukban tűnnek el.
A hangyák költöznek, vontam le a kézenfekvő következtetést. Vajon mi tesz vonzóbbá egy földben lévő apró lyukat egy másiknál? - tűnődtem el.
Éppen azon voltam, hogy ezt kiderítsem, amikor egy furcsaságra lettem figyelmes. Nem egy, hanem két különböző fajta hangya egyedei vonultak fel a folyosón. Lehet, hogy összeköltöznek? Vagy az egyik banda éppen kirabolja a másik éléskamráját? Ez utóbbi azért nem valószínű, mert a vörösök és feketék a legteljesebb egyetértésben hordják a kis poggyászokat a forrástól a célig.
Illetve... Ez érdekes, ezt csak most vettem észre. A célállomásnál már csak vörösök vannak. Hova tűnnek azok a feketék, akik elindulnak, de soha nem érkeznek meg? Ezt igazán egyszerű kideríteni. Az ember kiválaszt magának egyet, és követi az elejétől a... nos, ahova érkezik.
Meg is van a választott példány. Hogy szedi a kis ízelt lábacskáit! Kerülgeti a fűszálakat, meg a szembe jövő kollegákat. Hopp! Megtorpant. Most meg visszafordul. Alighanem elfelejtett valamit. Mi a nyavalyát felejthet el egy hangya? De csak néhány lépést tesz, és ismét nekiiramodik. Szinte vágtázik, én mégis türelmetlen vagyok. Aztán elérkezik a várva várt pillanat. Kis fekete barátom szembe találkozik egy vörössel, átnyújtja az árut, és fordul is vissza.
Az az érdekes, hogy ha nem találkozott 50 vörössel az úton, akkor eggyel sem. Mi a ménkűért pont ennek adta oda? Mi a fészkes fenét csináltok? Már szinte dühöngök. Én vagyok a teremtés koronája, és uralkodnom kell rajtatok! Hogy uralkodjak rajtatok, ha még azt sem áruljátok el, mit csináltok?
Nem szeretem a hangyákat. Elnézek a mező túlsó oldalára, a barátaimra. Őket szeretem. Azt tudom, hogy ők mit csinálnak. Sátrat vernek. Másfél órája vernek három sátrat, de még mindig csak három kiterített ponyva árulkodik a munkálatokról. Én azonban tudom, hogy sátrat vernek.
Sőt! Nemcsak így általában tudom, mit csinálnak, hanem minden egyes mozdulatról konkrétan. Gyuri most éppen az egyik sátor oszlopát rakja össze egymásba illő elemekből. Rita int neki, hogy menjen egy percre segíteni, mire Gyuri elengedi az oszlopot, ami eldől, és ismét elemeire hull.
Balázs a levert cövekeket húzkodja ki a földből, mert valaki úgy helyezte el a sátrat, hogy a nap első sugarai besütnének a bejáraton. Zsófi csípőre tett kézzel áll, és higgadtan magyarázza Robinak, hogy miért rossz, amit csinál.
Mindent látok, mindent értek. Gondolkodó emberek, akárcsak én, így pontosan tudom interpretálni a cselekedeteiket.
Ekkor hirtelen megvilágosodom. Hiszen annyira egyszerű az egész! A hangyák átviszik a rizst az egyik lyukból a másikba. Hogy ennek semmi értelme? Ja kérem, mit várjon az ember egy ilyen primitív létformától!
Elégedettem kiegyenesedem, mint ahogy őseink tették annak idején, és visszatérek enyéimhez. Őket szeretem.