Gondolkodó
verses mese
Senki földjén száguld lassan, egy kicsi busz, nyolc utassal:
Rodin, Rousseau, Van Gogh, Dante, Szókratész, Kant, Albert Einstein.
Útjuk árnyas, nem túl kies, úttörők ők, nem földiek.
Mivé lesznek, kiderül majd, 25 sor, nem túl sok az.
Nem sejtik, hogy hova mennek, Einstein nyugtatgatja őket:
"Nyugi fiúk, megérkezünk, veszélyre mind nyelvet öltünk.
Bár nagy a világegyetem, de nem biztos, hogy végtelen."
Az ülésében Szókratész, dohányt sodor és útra kész.
Kérdezik, hogy milyen márka, multifilter, nem szofista.
Kibámulván az ablakon, állatokat lát egy platón.
Mosoly csalódik ajkára, eszébe jut tanítványa.
A szomszédos ülésen Kant, egy idő után megzakkant.
Leghűbb társa egy szép blöki, érdek nélkül tetszik neki.
Megeteti, becézgeti, nyálacskáját törölgeti:
Rászoktatta erre sajnos, előző gazdája, Pavlov.
Kutyus mellett másik társa, Schrödingerék kismacskája.
A természet hívja Rousseau-t, nem is szólnak rá egy rossz szót,
Megállnak egy parkolóban, már benn is ül a bokorban.
Miközben a gödrön gubbaszt, Rodin szobrot formál róla.
Visszaülvén már azonmód, beüzemelik a magnót.
Kossuth Rádió épp mesét ád: A császárnak új ruháját.
Van Gogh most a füléhez kap: ez már túl naturalista!
Keres hát inkább kis zenét, eltekerve Andersenét.
Fölkapja a vizet Dante: "Mé' kapcsoltátok a dánt el?!"
Választ erre nem szerezve, pokolba kívánja őket.
Hetükben egy közös pont van: túlélik a nyolcadikat.
És a busz már nem állhat meg, robog tovább sűrű ködben.
Útjuk hosszú, tekervényes, de a végén célba érnek:
A pont ahol megpihennek: az emberi emlékezet.
/Szalma Tibi/
